Digitális vagy digitalizációs stratégia?

A Nepomucenus Malom digitális rekonstrukciója, Pazirik Informatikai Kft.

 

Van-e értelme egy a küldetésnyilatkozattól független múzeumi digitális stratégiának? Nincs.

Ha a digitális stratégia nem komplementer része a múzeumi stratégiának, akkor mindkettő halálra van ítélve. Az az intézmény, amelyik a kettőt nem szinkronizálja, harmonizálja, az a meccset elvesztette.

Nem én írtam le először ezeket az ex catedra kijelentéseket, magam is olvastam őket abban a meglehetősen aktív nemzetközi diskurzusban, ami időről időre felhangzik a témában… Ld. pl. itt és itt! Én csak az elmúlt három évben párhuzamosan dolgoztam ki a tatai német nemzetiségi múzeum kiállítási koncepcióját, küldetésnyilatkozatát és gyűjteményezési stratégiájátés az online közösségi média programját, melyre az @ifa támogatását elnyertük. Ez még nem komplett digitális stratégia, de már haladunk.

Most megjelent a kormányzat közgyűjteményi digitalizációs stratégiáról szóló dokumentuma, és ez jó okot szolgáltat némi elméleti és fogalmi számvetésre.

Egy előzetes megjegyzés: a digitális stratégia nem azonos a digitalizációs stratégiával, hanem annál átfogóbb koncepció, és sok egyéb tényező mellett kell tartalmaznia a digitalizációs stratégiát is. A digitális stratégia pedig csak része annak a küldetésnyilatkozatnak, amely kimondja, hogy a múzeum mit akar elmondani és kinek. Ez azért meglehetősen banálisan hangzik, de sebaj…

Kinek?

A tatai német nemzetiségi gyűjtemény „közönségkoncepciójának” van egy erős alapkérdése. Tételezzük fel, hogy le tudom írni a hazai német nemzetiséghez kötődő csoportokat, és ezeket a csoportokat tartanám a nemzetiségi múzeum elsődleges célközönségének, akkor mit kezdek azzal a többségi társadalommal, amely mégiscsak ennek az intézménynek a fenntartója? Ha eleve „kirekesztem” a többségi társadalom csoportjait, akkor magam is hozzájárulok a kisebbségi kultúra egzotizálásához és elidegenítéséhez. Ezt elkerülendő választottuk új állandó kiállításuk címének, hogy „Mi és a többiek” – ezzel mutatva rá, hogy kisebbségi kultúra a többség nélkül nem értelmezhető.

Természetesen a tatai múzeumnak is mélyen el kell gondolkodni az eltérő generációk számára megfogalmazandó mondanivalójáról, és arról az elvárásról, amit a múlt feldolgozásával és a múzeummal szemben támasztanak az élmény-, az elbeszélő vagy az emlékező generációk.

A kormányzati stratégiai dokumentum többször is érinti a közönség megismerésének feladatát, bár a szövegben nem „közönség” vagy „látogató” szerepel, hanem „kultúrafogyasztó” és „felhasználó”. Azon a ponton, ahol a legrészletesebben sorolják fel az ún. „felhasználói csoportokat”, ott a közoktatásban, a felsőoktatásban és a tudományban, ill. a közművelődésben elfoglalt helye szerint definiálják a csoportokat (ld. 35pp). Aki nem eszerint szerepel, az az „egyébként mindenki” maradék-kategóriában van.

Igaz-e az, hogy a digitális és digitalizációs stratégia felhasználóit az oktatási rendszerben elfoglalt helyük szerint lehet a legpontosabban definiálni? Korrelál-e az iskolai, ill. szakképzettséget alapul vevő társadalmistruktúra-fogalom a fogyasztói attitűdökkel? Hogyan hatna a múzeum által megfogalmazott mondanivalóra, ha a közönség múzeum- és webhasználati attitűdjeit is figyelembe vennénk? — Pl. „a céltudatosan kereső”, „az élményböngésző”, az „inspirációkereső”, „a kreatív felhasználó”, „a passzívan bambuló” vagy a „pszeudotudományos fakenews gyártó”… stb. Meg tudjuk-e fogalmazni, ki merjük-e jelenteni, hogy létezik az a felhasználó, akit nem tudunk vagy nem akarunk megszólítani? Erről a kérdésről nemrég szemléztem és megosztottan @cogries posztját itt: http://ungarn-s-deutsches-museum.hu/amikor-a-gyujtemeny-parbeszedbe-kezd-a-latogatoval/

A tatai német múzeum online kiállításának – mint digitális stratégiánk jelenleg legerősebb elemének – közönségkoncepciója a valós múzeumi térben látható kiállítás közönségkoncepciójának tudatos kiterjesztése: az offline kiállítás a „mi és a többiek” kölcsönös viszonyának, párbeszédének, függőségének bemutatását vállalja. Azt, ahogyan a többségi nemzetállami intencióból felállított múzeum a kisebbségi kultúrát muzealizálja. A gyűjtemény helyi, ill. helytörténeti kontextusából fakadóan elsősorban kisebbségi kötődésű látogatócsoportokkal, kisebb számban turistákkal számolhatunk. Bár teszünk kísérletet ennek meghaladására.

Eközben az online felület koncepciója a német nemzetiség önképének egyik legmeghatározóbb tényezőjéből indít, de tudatosan kiterjeszti azt a kisebbséget és többséget egyformán érintő tematikára, a migrációra. Az online felület kétnyelvű, és ezzel kilép a hazai nyelvhez kötött térből és tudatosan építkezik a német nyelvű online térben. Ezzel jelezzük, hogy a német nemzetiséget ért traumatikus tapasztalat (a kitelepítés mint kényszermigráció) megköveteli a múzeumi tér kiterjesztését. Azaz a múzeum arra tesz kísérletet, hogy az egykori kitelepítettek leszármazottainak is elérhetővé váljon.

Kiegészítésként hozzá tehető, hogy Németország az egykori német menekültek és leszármazottaik kultúrájának tudományos és múzeumi feldolgozását szövetségi törvényhozási szinten szabályozza, ami a tatai múzeum számára fontos iránymutatóként szolgálhat.

Mi a különbség a „múzeumlátogatóról” és a kormányzati stratégiában használt „kultúrafogyasztóról” kialakított elképzelés között? ― Ez utóbbi térben és időben kötetlen. Kötetlen ugyan, de nem megfoghatatlan! Spontán és gyors. Előzetesen meghozott döntéseihez kevésbé ragaszkodik. Műveltségében, digitális alfabetizációjában jóval heterogénebb, mintsem a köz- és felsőoktatásban elfoglalt helye szerint definiálható volna. Sokkal nagyobb és heterogénebb (előzetes szűrés nélküli) információhalmazból választja ki a számára vonzó tartalmakat. Kész arra, sőt, elvárja, hogy a számára érdekes tartalmakat felhasználja, azt sajátjának tekinti és megosztja. Még biztosan lehetne árnyalni ezeket a jellemzéseket, de már ez is elég talán ahhoz, hogy feltegyük a kérdést, kell-e és hogyan változtatni a múzeum eddigi közönségkoncepcióján? Miben kell? S miben nem?

A válaszhoz kicsit távolabbról közelítek: Mi a múzeum mondanivalójának alapja, módszertana, eszköze?

A tatai német nemzetiségi múzeum mondanivalójának alapja a többségi magyar nemzetállam azon intenciója, hogy a köztünk élő nemzetiségek válogatott kultúráját muzealizálja és közzétegye. Módszertana az volt, hogy az alapítás korában – az 1970es években – az akkori politikai ideológiai, nemzetfogalmi és néprajztudományi koncepciók alapján kijelölt egy (német nemzetiségi) tárgykorpuszt, azt muzealizálta és kiállította. Azóta döntően megváltozott az európai és a hazai kisebbségpolitika, a nemzetfogalom és a néprajztudomány (és antropológia) etnicitásról vallott felfogása. Magyarul: itt állunk egy „korszakos” tárgygyűjteménnyel, továbbá egy pillanatnyilag érvényes kisebbségpolitikával, nemzetfogalommal és a kulturális antropológia etnicitásról szóló kutatási eredményeivel.

Ha most újra feltesszük a kérdést, mennyiben kell átgondolni a múzeum mondanivalóját az elképzelt „kultúrafogyasztó felhasználó miatt”, akkor valójában azt kell mondanunk, hogy a múzeumnak nemcsak a közönségkoncepcióját, hanem a teljes mondanivalóját felül kell vizsgálnia.

Mit? — kulturális jószág, örökség vagy tartalom

A kormányzati digitalizálási stratégia arra a kérdésre, hogy „mit” kell hozzáférhetővé tenni, több fogalmat használ: a „kulturális javakat”, a „kulturális örökséget” és a „tartalmat”, ez utóbbit a „tartalomszolgáltatás” szóösszetételben.

Az „egész magyar kulturális örökség” digitalizálásának képzete fogalmilag nehezen magyarázható, de a terv gyakorlatilag a „közgyűjtemények nyilvántartásában” szereplő tárgy- és adatkorpuszt tételezi. Hogy adott eszmei időpontban mi szerepel a közgyűjteményi nyilvántartásokban, az már elvileg elképzelhető, azonban nagyon is jól tudjuk, hogy a valóságban milyen gyakorlati hiányokba és ellentmondásokba ütközünk.

De fogadjuk el hipotetikusan, hogy a közgyűjteményi nyilvántartás egésze – országos szinten – egy zárt korpusz, amit egy pozitivista utópia értelmében „megragadhatónak” tételezünk. („Megragadható” a szó szoros értelmében is, amennyiben a digitalizáláshoz valóban fizikailag is letapogathatóvá kell tenni.)

Hogyan lesz ebből tartalom?

Exkurzus a teljesség fikciójáról

Az alapvető kérdés az, hogy a digitalizált adathalmaz önmagában mit jelent, jelent-e egyáltalán bármit is? A megértéshez talán közelebb visz a kormányzati stratégia egy fejezete „a webaratásról”. A probléma adott pillanat (nemzeti) webes tartalmainak archiválása. A technikai kapacitás, a ki, mikor, hogyan kérdése elenyésző jelentőségű az elvi kérdéshez képest: mi archiválandó a jelenkori kultúrából?

A kérdést és néhány rá adott, ill. lehetségesen adható választ évekkel ezelőtt Fejős Zoltán elemezte a jelenkor etnográfiáját elemző munkájában. Példái alapján a közgyűjteményi módszertani kérdés az, hogy archiválható-e a teljesség? megőrizhető-e és megőrzendő-e a teljesség? ki határozza meg a teljesség kritériumát? és bárki vagy bármi is legyen az, akkor az teljességnek tekinthető-e?

A „közzétehető tartalom” tehát a teljesség fikciója, amit valakik fogyaszthatóvá alakítottak, azaz szűrtek, feldolgoztak, interpretáltak és utána ellátták a teljesség képzetével.

Két példa a tartalomszolgáltatásra

A tatai német nemzetiségi múzeum digitális platformjain két eltérő intenciójú tárgygyűjtemény elérhető: a digitalizált textilgyűjtemény, 320 tárggyal, egyenként 5-7 adattal, a tárgy fizikai jellegéről, a keletkezés helyéről és idejéről, a gyűjtés és a használat helyéről és idejéről. A tárgyak értelmezéséhez releváns adatok mintegy háromötöde hiányzik, pótlása jórészt esélytelen. Az, hogy miért hiányozhatnak adatok a nyilvántartásból, nem véletlenszerű, hanem annak az intézményi-, gyűjteményezési és nyilvántartási örökségnek a része, mely a gyűjteményt létre hozta. Ennyiben a hiány is a „teljes kulturális örökség” része.

Idézet a gyűjtemény leírásából: „A múzeum kialakításához a magyarországi német viseletek gyűjtése már a kezdetektől hozzátartozott és az első kiállításokon is jelentős szerepet kaptak. A mai értelemben vett háziipari, azaz eladásra szánt paraszti termékeken kívül a házi munkaként önellátásra létrehozott darabok (ingek, díszlepedők, törölközők), valamint a falusi specialisták által szűkebb közösség számára alkalmanként készített tárgyak (menyasszonyi fejdíszek, fejkendők) túlsúlya jellemző. A gyűjtés során a cél az eltűnőben lévő paraszti élet minél pontosabb, szélesebb körű ábrázolása volt, a táji különbségek és a régies keresése mellett. A magyarországi német viseletekről a Német Nemzetiségi Múzeum első, 1973. évi kiállítási katalógusában Fatuska János azt írta, hogy összességében nagy változatosságot mutatnak, egységes öltözet csak a kisebb területeken alakult ki. A német néprajzi anyagban a legkorábbi textilek a 19. század végének termékei, de zömében 20. századi, vagyis az úgynevezett kivetkőzés utáni begyűjtött viselet jellemzi a gyűjteményt.”

A tartalom többszörös szűrésen és értelmezésen esett keresztül: 1.) a fogalmi keretet – a hazai vidéki lakosság viseletkultúrájának változását feldolgozta a néprajztudomány. Ez a tárgyak kiválasztásában tetten érhető ugyan, de a leírásban nem szerepel. 2.) A webfelületet kidolgozta a múzeum és a softwarefejlesztő cég. 3.) A gyűjtésekről nem maradt fenn dokumentáció. 4.) Az egykori tulajdonosokról és használatról nem maradt fenn dokumentáció. 5.) A múzeum szerepére nem utal reflexió.

A másik digitális gyűjtemény pillanatnyilag 40 tárgyat – digitális másolatot – tartalmaz, a hozzájuk tartozó 40 szubjektív elbeszéléssel, továbbá egy interpretív fogalmi hálót és értelmezési keretet, azaz szöveges magyarázatokat arról, hogyan függhetnek össze ezek a tárgyak. Egy tárgyhoz a nyilvántartásban 15 adat tartozik, ennek kb. kéttizenötöd része hiányos, azonban minden tárgyhoz tartozik egy személyes, szerzőséggel ismert értelmezés. A platform tartalmaz továbbá 40 olyan rövidebb-hosszabb szöveget, melyek voltaképp ennek az online gyűjteménynek és kiállításnak a recepcióját és továbbfejlesztését tematizálják. A platformon per pillanat mintegy 150 kép található.

Ha röviden le kellene írni e tartalomszolgáltatásnak a lényegét, akkor azt mondhatnánk, hogy „kisebbségi múzeumként felvállaltuk a hazai német nemzetiségi identitás legmeghatározóbb faktorának, a migrációnak az értelmezését, és ezt úgy tesszük, hogy a többség vs. kisebbség történeti kirekesztés és kirekesztettségre vonatkozó emlékezete helyett a migráció univerzális történeti jelenségére helyezzük a hangsúlyt. A szubjektív tárgytörténetek egyéni élményeket, tapasztalatokat és emlékeket osztanak meg hazáról, kötődésről és útrakelésről.”

A tartalom többszörös szűrésen és értelmezésen esett keresztül: 1.) a fogalmi keretet – a migráció kultúráját – feldolgozta a történettudomány, a szociológia, az antropológia, a néprajztudomány. 2.) E társadalomtudományi eredményeket feldolgozta a muzeológus. 3.) a webfelületet – mint kiállítást, azaz interpretív vizuális közvetítő eszközt kidolgozta a muzeológus és a softwarefejlesztő cég. 3.) A tárgygyűjtést koordinálta a muzeológus. 4.) A megszólított magánszemélyek kiválasztották a tárgyaikat, ennek digitális másolatát és saját elbeszéléseiket a múzeum rendelkezésére bocsátották. 5.) A múzeum ezzel a folyamattal számot vetett és róla számot adott, amikor különböző támogatásokat igényelt és ezekkel elszámolt. 6.) A felületen folyamatosan továbbírt értelmezések – blogbejegyzések – és a folyamatosan szaporodó tárgytörténetek pedig folyamatosan újrateremtik a kiállítás kontextusát. ― Azért írtam le ezt a listát, hogy látszódjon, alkalmasint a tartalomszolgáltatás mögött többszörös és állandó szűrés, értelmezés, interpretáció és reflexió van: ezt mondjuk összességében tudománynak.

Ha most egy látogatófelhasználó erre jár, mivel találkozhat? Először is változatos tárgyfotók raszterével. Aztán szubjektív, emocionális, személyes elbeszélésekkel. Aztán azzal a véletlenszerűen generálódó élménnyel, ahogyan a tárgytörténetek egymás mellé rendeződnek és ezáltal más-más olvasatot hoznak létre. Aztán azzal a nagyon hétköznapi módon megfogalmazott társadalomtudományos magyarázattal, ahogyan a migrációt értelmezzük. Aztán olyan rövid vallomásokkal, ahogyan a múzeum a saját szerepét látja ebben az egész projektben. Azt gondolom, hogy mind a tíz másodperces böngészésnek, mind a rövidebb-hosszabb tartózkodásnak meg lehet az eredménye.

Ha megnézzük, hogy a kormányzati digitalizálási stratégia hogyan tételezi a közgyűjtemények digitalizációjában a tudományos megközelítést, akkor azt látjuk, hogy szinte kizárólag a kimeneti oldalon, a „kulturális örökség” feldolgozásakor beszél arról, hogy az tudományos kutatás tárgya lehet. Alapvetően kimarad az az előfeltétel, hogy maguk a közgyűjtemények egy történeti-tudományos gondolkodás folyományaként jöttek létre, hogy pillanatnyi állapotuk – a digitalizációs teljesség fikciója – is többszörös és folytonos tudományos interpretáció terméke. Egyedül a „közgyűjtemények SWOT analízise” tartalmazza az „erősségek” között azt a rövid jellemzést, hogy a „közgyűjtemény történelmi és tudományos tapasztalatokat … közvetít” –, de ebből nem derül ki, hogy maga a közgyűjtemény ab ovo forrás-, paradigma- és fogalmi kritika és reflexió alá eső történeti konstruktum volna, és ezáltal maga az ún. „egész kulturális örökség” sem lehet más, mint olyan konstrukció, amit adott korszakok ideológiája hozott létre.

Azzal, hogy a kormányzati stratégia ezt a tényt elkendőzi, a közgyűjteményeket a digitalizált örökségtermelés tömeggyártójává teszi – degradálja –, ahol formalizált és automatizált másolatgyártás zajlik, amelyet aztán a megfelelő célrendszer értelmében hasznosítani lehet, vagy amihez aztán a „kreatívipar” teheti hozzá „az értéket”. A közgyűjtemény mint termelési ágazat létének, létjogosultságának feltétele – a dokumentum szerint –, hogy ezt a haszonelvű szolgáltatást teljesíti-e.

Közzé tette: Kuti Klára | 2017. 08. 24. 06:02

Hozzászólás írása

Az email-címed nem kerül nyilvánosságra.
A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező!

Hozzászólások

No comments yet.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás