A múzeumi történelem terhe

A tatai német nemzetiségi gyűjteményt 1972-ben alapították, a kádárizmus virágkorában, a cinikus diktatúrában. A gyűjtemény alapítása átgondolt kisebbségpolitikai érdekeket követett: összefüggött Nyugat-Németország keleti politikájával, a kelet-európai kisebbségi kérdéssel és a hazai múzeumpolitikával.

Ennek következtében létrejött a német paraszti kultúra ideologikus néprajzi gyűjteménye, pedig a hazai német csoportok ennél jóval összetettebbek voltak. Sem a német polgárság, sem a német munkásság vagy a bányászkultúra nem szerepel benne. A gyűjtemény az akkori ideológia lehasított emlékezetét tükrözi. Mintegy húsz év múlt el ebben a szellemben.

A múzeum kiállítása az 1980as években, Berlinben

A rá következő húsz évben, az 1990-es évektől, a gyűjtemény csak vegetált: koncepció, dokumentáció, küldetés nélkül. Ez volt a politikai rendszerváltás időszaka, a nemzeti és etnikai identitások újraéledésének ideje, a második modernitás korszaka.

2012-ben már úgy tűnt, a múzeum végleg megszűnik. De új fenntartóként a városi önkormányzat felvállalta a feladatot és az újrakezdésre szavazott.

2014-ben kaptam itt új állást mint tudományos munkatárs. Van-e lehetőség arra, hogy az intézményi keretet új értelemmel töltsük fel?

Közzé tette: Kuti Klára | 2017. 01. 11. 09:56

Hozzászólás írása

Az email-címed nem kerül nyilvánosságra.
A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező!

Hozzászólások

No comments yet.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás