Kemecsi Lajos: Regionális és országos múzeumok stratégiája

Előadásomban azt a tételt kívánom elsősorban hangsúlyozni, hogy mennyivel több az azonosság, mint a különbség az országos és a regionális múzeumok stratégiai tervezési körülményeinek jellemzői között! Természetesen a specializálódó gyűjteményi struktúra miatt pl. a nemzetközi/etnológiai gyűjtemények különleges kihívást jelentő sajátos helyzete a Néprajzi Múzeumban külön előadást érdemelne a múzeumi gyakorlat ismeretében. Hasonlóképpen izgalmas a tatai Kuny Domokos Múzeumban található nemzetközi néprajzi gyűjtemény formációs folyamatainak megismerése és a gyűjtemény feltárásának‒bemutatásának kidolgozása. Ez azonban a kevés regionális intézményi kivételek egyike, hogy vidéki múzeum ilyen jellegű gyűjteménnyel rendelkezik. S persze e konferencia helyszíneként is működő Német Nemzetiségi Múzeum tevékenysége is a speciális jellemzőkkel leírhatóak közé tartozik. Fatuska Jánossal a 90-es évek első felében az (akkor is) éppen átalakulóban lévő múzeumi rendszer folyamataira ügyelve többször is beszéltünk a helykeresés, az optimális működés körülményeiről – felidézve az alapítás hasonlóan sajátos (persze egészen más politikai/társadalmi feltételeinek) körülményeit.

Szintén speciális a magyar diaszpóra, illetve a jelenlegi országhatárokon kívül élő magyar népcsoportokra vonatkozó kutatás helyzete a közgyűjteményekben. Ilyen tervszerű és biztos finanszírozású kutatásokat és gyűjtéseket elsősorban eddig is, és várhatóan ezután is az országos néprajzi múzeumok végeznek majd. A diaszpórával kapcsolatos kutatásoknak új lendületet és esetenként irányt is adott a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka programja. Ez megint csak egy külön előadást érdemelne. Szintén nyilvánvaló a lokális gyűjtemények formációs folyamatainak sajátossága a stratégiai tervezés szempontjai között. Anélkül, hogy megpróbálkoznék bármilyen generálisan alkalmazható stratégiai tervezési vezérelv megfogalmazásával, egyes jellemzőket, melyek országos és regionális közegben egyaránt érvényesek, érdemesnek vélek megemlíteni.

(Egyébként Fatuska Jánossal több alkalommal volt alkalmam olyan néprajzos muzeológus konferencián, vagy továbbképzésen részt venni, ahol a Néprajzi Múzeum aktuális munkatársai vidéki kollégáikat őt különösen ingerlő módon kioktatták. Mintha két külön világ képviselői beszéltek volna el egymás mellett. Jánost erősen zavarták ezek az alkalmak. S gyorsan alternatív megoldásokat kellett keresnünk a frusztrációs helyzet feloldása érdekében…)

Általánosan megállapítható, hogy egyre kevesebb a szférában a köztámogatás és egyre magasabbak a látogatói igények. Ez új tevékenységekre sarkallja a múzeumokat: a bevétel és a látogatói attrakciók növelésére, fejlesztések és az egyediség kihangsúlyozására. A múzeum szó az intézmények küldetésében egyben a hitelesség és a komolyság garanciája, s ezt kell a tudományos kutatások rendszereinek szorosan segíteni. Az intézmények számára egyértelműen megfogalmazható tanulság az utóbbi évtized történései alapján, hogy szükséges a diverzifikálás, a változatossá tétel. Minden intézménynek meg kell találnia a saját útját, viszont egyetlen múzeum sem próbálhat ki mindent. A közös kihívások a saját vízió és küldetés megtalálását is segítik. Egy sikeres kiállítás tudományos előkészítése alapvetően támaszkodik a saját gyűjtemény megismerésére.  A formációs folyamatok megismerése és feltárása nem csupán a valós helyzetértékelést, a jövőbeni tervezést, hanem a kiállítási koncepciókat is meghatározhatja. A múzeumok tevékenységét behatárolja a gyűjteményi anyag összetétele.

A másik elem, amelyet hangsúlyozni kívánok, a múzeumi munkát érintő önreflexivitás és a kiállítások tudományos előkészítettségének viszonyrendszere. A tudományos kutatásokat is soktényezős mátrix alakítja múzeumainkban. Egyrészt nyilvánvaló a megfelelni vágyás a fenntartói és a lokális elvárásokhoz. Az egy sémára épülő helytörténeti kiállítások színvonalas megvalósítása gyakran esik áldozatul a helyi elvárásokhoz igazodó megfelelési kényszernek. Az egyik leghatékonyabb formája a visszajelzésnek a múzeumi kiállítás (illetve annak megnyitása, megnyitója mint politikai‒társadalmi esemény). Részben ehhez kapcsolódik a problémaérzékenység, melynek — véleményem szerint — alapvetően befolyásolni kell a múzeumok tevékenységét. A múzeum a nyilvánosságot kiszolgáló funkciója szempontjából a társadalom tudásának élő forrása, ezért a kortárs jelenségekre is nyitottan kell reagálnia. Ha az intézményben dolgozók tudják, hogyan használják saját intézményük kutatási/vizsgálati potenciálját, képesek világos és követhető utat mutatni a tudás korábban nem ismert területei felé. Ebben látom az egyik hosszú távú megoldást a múzeumok élenjáró tudományos kutatómunkája számára. A múzeumok stratégiai, sőt már taktikai súlyú döntéseihez is elengedhetetlenek a látogatóelemzések, az intézményi üzenet értelmezésének sikerességére kiterjedő tudományos elemzések.

Az utóbbi évek nyilvánvaló fordulópontot jelentettek a vonatkozó érvényes múzeumi paradigma megvalósításában. A múzeumi munka új formájaként bontakozott ki például a web2. A „New collectingúj gyűjteményezés” elve szerint a múzeum nem csupán tárgyakat gyűjt, hanem interakciókat, a múzeum a kulturális örökségi közösségben egyenrangú félként vesz részt, a múzeum platformként szolgál az egyének és csoportok számára saját örökségük gyűjtéséhez.[1] Az új gyűjteményezés a közösséggel mint társkurátorral való együttműködést is jelenti. Ez az új múzeumi örökségdiskurzus támogatja az együttalkotást és a megosztott kurátori gyakorlatot. Ezen folyamatok kiteljesedésével a kortárs muzeológiában a figyelem középpontjában már nem a gyűjtés, hanem a gyűjteményfejlesztés áll. A korszerű folyamatok és eljárások kulcsszavai a részvétel és az együttalkotás.[2] A múzeumi műtárgy egyszerre az emberi teremtő érték végtelen megőrzésének eszköze, így szimbolikus érték hordozója, ugyanakkor pedig jelentős anyagi értéket is akkumulál. Ennél azonban összetettebb a helyzet. S most csak jelzésszerűen utalnék az Állami Vagyonleltár keretében készült múzeumi nyilvántartásokra, illetve a véleményem szerint ezekkel könnyen összefüggésbe hozható Állami Számvevőszék által folytatott múzeumokat célzó vizsgálatokra.

A mai állapottal összefüggésben érdemes felidézni, hogy egy 2008-as helyzetértékelés szerint a magyarországi intézmények nem rendelkeztek tényleges és valódi gyűjteményi stratégiával, koncepcióval.[3] Annak ellenére igaz ez szerintem napjainkban is, hogy az érvényes múzeumi vezetői képzésen a résztvevők számára számos tananyagban kiemelten hangsúlyosan szerepel a vonatkozó dokumentáció megvalósításának elengedhetetlen volta.[4] S ezen túl számos szakmai fórumon, konferencián tárgyalták a különböző szakágak képviselői a múzeumi stratégiák szükségességét, a teljes szféra jövőképe szempontjából elengedhetetlen jellegét.[5] Még az sem segítette érdemben a múzeumi stratégiák megfogalmazását, hogy a szinte egyetlenként elérhető központi gyűjteménygyarapítási támogatást biztosító Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázat is évek óta kötelező mellékletként igényli a vonatkozó gyűjteményi koncepció csatolását a pályázathoz. Természetesen születtek és születnek olyan dokumentumok, melyek a címükben szerepeltetik a gyűjteményi stratégia, illetve múzeumi koncepció vagy terv megjelölést, de valójában akár csak egyetlen műhely- vagy tárgytípus megszerzéséhez szolgálnak igazoló háttérként, illetve kipipálható feltételként gyarapítják az intézmény adminisztrációs eszköztárát. Csak éppen azt a célt nem töltik be, amelyre az intézményi stratégiáknak eredendően irányulniuk kell. Az érintett intézmény működését alapvető szinten formáló és hitelesítő eszközként tekintenek a nemzetközi szintéren a gyűjteményi stratégiákra.[6] Olyan, az intézményi küldetésnyilatkozatok mellett hasonlóan fundamentális jelentőségű és éppen ezért ugyancsak átgondolt és komplex dokumentumokként, melynek rendszeres felülvizsgálata érdemi segítséget kínál a múzeum számára önmaga hiteles pozícionálásában.

A múzeumi stratégiák kidolgozása ellen a felhasználható források tervezhetőségének hiányát rendszeres érvként fogalmazzák meg az érintettek.[7] Valóban minden koncepcionális programnak fontos eleme a hátterét biztosítani képes finanszírozás. A viszonyrendszer azonban megfordítható. Eredendően előnyösebb helyzetből indul az egyes múzeumi/közgyűjteményi projektek megvalósítása, rögtönzések helyett gondosan és átgondoltan előkészített környezetben. A marketingszempontú projektek hozadékaként rendszeresen kezelhetetlen raktározási, nyilvántartási és különösen súlyos állományvédelmi problémák generálódhatnak az intézményekben.

Múzeumi intézményi stratégia kialakítására, szerencsésebb esetben korszerűsítésére, illetve aktualizálására számos alkalmat talál egy-egy múzeum. A nemzetközi tapasztalatok alátámasztják, hogy külső körülmények kényszere, illetve a belső folyamatok egyaránt eredményezhetik a vonatkozó komplex elemző és programalkotó munka elindítását. A budapesti Néprajzi Múzeum számára mindkét feltételrendszer jellemzőinek változása különösen indokolttá teszi a gyűjteményi stratégia rögzítését.[8] Évtizedes kísérletek mentén formálódik ezzel párhuzamosan az új kiállítási stratégia, nyilvánvaló figyelemmel a társadalmi múzeumi küldetésből adódó lehetőségekre és kihívásokra.[9]

Az intézményi tevékenységet, illetve a múzeumi stratégiai tervezést alapvetően befolyásoló tényezőként utalok a múzeumban dolgozó szakemberek szerepére. Elsőrendű érdek, hogy elkötelezett, fölkészült munkatársak tevékenykedjenek a múzeumban. A humánerőforrás-fejlesztés szorosan kapcsolódik a stratégiai tervezési tevékenység számos eleméhez is.

A múzeumok az időbeliség raktárai, felhalmozzák a történeti hagyományokat és a jövőbe vetítik őket. Ha nincs kapcsolat, vagyis a múzeumok pusztán archívumok és projekciók, akkor elveszítik a kapcsolatot az élettel. A kultúra mauzóleumai lesznek, nem pedig a kommunikáció eszközei. A múzeum feladata, hogy összekapcsolja az élő kultúrát, a jelen gyakorlatát, a kulturális örökséggel – az emberi tapasztalás számos területén.[10] A korábbi egyértékű igazság múzeuma helyett a gyűjtemények sokszólamúsága, az alternatívák és problémafelvetések fóruma a korszerű múzeum.

A megújulás, új lendületű fejlesztés keretében az új kérdésfelvetések érvényesítéséhez, a stratégiai tervezés biztos háttereként a múzeumi gyűjteményt, nemcsak összetételében, de az egyes darabok jelentéstartományaira is figyelve, felül kell vizsgálni, és ki kell egészíteni. Ez a tevékenység egyértelműen a működőképes nyilvántartásra épül. A Néprajzi Múzeumban 2015 tavaszától akkreditált formában működő Monari rendszer megbízható és korszerű bázist biztosít a gyűjtemények nyilvántartása és a feldolgozó – feltáró tevékenység számára is. Ezen túl olyan fejlesztési kompetenciákkal rendelkezik a Monari, melyek segítségével a költözés komplex informatikai menedzselése, kiállítási megoldások egyaránt megvalósíthatók.

Minden valódi stratégiai tervezés, koncepcionális elveket rögzítő dokumentum esetében alapkövetelmény a következetes alkalmazást és iránymutató jelleget biztosító elfogadottság. Azonban amennyiben egy stratégia nem képes aktuális kérdésekre releváns válaszokat adni, akkor elengedhetetlen a felülvizsgálata, akár a szabályozási kritériumok átalakítása árán is.

A múzeumi feladatok szerencsés esetben egymásra épülő rendszerekként működnek. A múzeum szó hazánkban és külföldön is a hitelesség és a komolyság garanciája. A múzeumnak a megbízhatóság tehát az imázsához tartozik, ezáltal szerepvállalásait fokozott figyelem kíséri. Az intézmények küldetését támogató egyediség és a különlegesség ma a virtuális világok korában a múzeumok valódiságában van: a valós környezet, valódi emberekkel való találkozás és együttlét, valódi beszélgetések biztonságos találkozási helyeként működik a múzeum.[11] A klasszikus értelmező keretrendszerek felbomlását követően a korábbi nagy narratívák már nem adnak hiteles válaszokat. A Néprajzi Múzeum működésének tapasztalatai megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy a múzeumok 21. századi tevékenységének legfontosabb mérföldkövei: a magas színvonalú szakmai alapokra épülő hitelesség és autentikusság, valamint kérdésfelvetéseink aktualitása.[12] A problémaérzékenység és az aktualitásokra reagálni képes magas színvonalú következetes szakmai tevékenység kell, hogy érvényesüljön az intézményi stratégia meghatározó elvei között is.[13]

A Néprajzi Múzeumnak egyértelmű a lehetősége és egyben a felelőssége is azon a téren, hogy mintát és megoldási lehetőségeket mutasson a hazai, illetve egyes területeken kiemelten hangsúlyosan regionális szinten is. Az intézményi stratégiának reagálóképesnek kell lennie a folyamatosan alakuló intézményközi együttműködések, a meghatározó kultúrpolitikai irányok által megjelölt feladatrenddel kapcsolatban.

A stratégiai tervezéshez elengedhetetlen a korábbi időszakok jellemzőinek feltárása és megismerése. Ebben komoly segítséget jelent a Néprajzi Múzeum számára a 2000-ben megjelent Fejős Zoltán főszerkesztésével készült, egyes gyűjteményeket áttekintő összefoglalás.[14] A múzeumba került, ill. kerülő tárgyak életrajzi elemzése lényegesen növelheti azok muzeológiai értékét. Hiba lenne a Néprajzi Múzeum vagy a regionális múzeumok jelenlegi műtárgyállományát rendszeres gyűjtőmunka eredményének tekinteni, nyilvánvaló, hogy gyarapodásuk nem volt független az ötletszerűségtől s más hiányosságoktól sem.[15]

Előadásom végén éppen csak jelzésszerűen utalnék arra a körülményre, hogy az intézmények környezetét jellemző stakeholderek jellemzői milyen mértékben képesek alakítani-formálni az egyes intézmények, de akár a teljes szféra stratégiai irányait. Így pl. a jelenben a társasági adó kiterjesztésének aktuális kérdései, melyek rendkívüli források elérését jelenthetik a múzeumok számára. Hasonló befolyásoló tényezőként utalok az érvényes 1997-es CXL. törvény módosításának gyakorlatilag szintén a napokban zajló folyamatára. Így azért nem könnyű középtávú stratégiát tervezni! Az ilyen helyzeteket Fatuska János akár több kedvenc szófordulatával is frappánsan értékelhetnénk. Szerintem a konferencia résztvevői egyetértenek ebben velem.

Jegyzetek

[1] Meijer – van Mensch 2012. 123-126.

[2] Meijer – van Mensch 2012. 97.

[3] Vö. Lakner 2009.

[4] Bereczki 2010.

[5] Luger 2005. 46. korai előzményként tanulságos Irányelvek… 1976. Segédlet… 2000.

[6] Felmerült intézményi szinten alkalmazandó, mérhető értékelőrendszer működtetése, amely mértékegységek segítségével jelezné egy-egy gyarapítás indokoltságát, mellékletként kiegészítve a stratégiát. Horváth 2009.

[7] Lakner 2009. 96.

[8] Szarvas 2013. 9.

[9] Pl. a Műanyag kiállítás kutatási és gyűjteményi tanulságairól összefoglalóan Fejős 2007, Frazon 2007.

[10] Castells 2012. 37-38.

[11] Kemecsi 2010. 171.

[12] Kemecsi 2010. 102.

[13] Kemecsi 2013. 126-127.

[14] Fejős 2000.

[15] Fejős 2000. 18.

 

Felhasznált irodalom

Bereczki Ibolya, 2010    Gyűjteménymenedzsment és gyűjteményezési stratégia. In: Múzeumvezetési ismeretek 1. Múzeumi iránytű 8. (Szerk. Bereczki Ibolya – Sághi Ilona) Szentendre, 113-121.

Castells, Manuel, 2012    Múzeumok az információs korszakban. In: Múzeumelmélet. A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig. (Szerk. Palkó Gábor) Petőfi Irodalmi Múzeum – Ráció Kiadó, Budapest, 30-43.

Fejős Zoltán, Műanyag a Néprajzi Múzeumban. A kiállítás mint terep. In: Fejős Zoltán – Frazon Zsófia (szerk.). Műanyag. Budapest, Néprajzi Múzeum. 14-23.

Fejős Zoltán (főszerk.), 2000 A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum

Frazon Zsófia, 2007    Tárgyba zárt jelen – a kortárs tárgykultúra muzealizálása. In: Fejős Zoltán – Frazon Zsófia: Pillanatképek a mából. A kortárs kultúra múzeumi feldolgozása. Budapest, Néprajzi Múzeum. (MaDok-füzetek, 5.) 18-25.

Horváth Sándor, 2009    Nevesíthetők-e a gyűjteményfejlesztés szempontjai? Néprajzi Értesítő. XC. 2008. Néprajzi Múzeum, Budapest, 101-106.

Irányelvek a múzeumok néprajzi, új- és legújabbkori történeti, technika- és termeléstörténeti gyűjteményei fejlesztéséhez, 1976    Kulturális Minisztérium Múzeumi főosztály

Kemecsi Lajos, 2010    Múzeum és épülete. Kihívások és válaszok a modern múzeum építészetben. Ház és Ember 22. Szentendre 167-180.

Kemecsi Lajos, 2013    Problémaérzékenység és aktualitás múzeumi környezetben. Ház és Ember 25. Szentendre, 125-132.

Lakner Lajos, 2009    Mit ér egy múzeum gyűjteményi stratégia nélkül? Néprajzi Értesítő XC. 2008. Néprajzi Múzeum, Budapest, 95-100.

Luger Tessa, 2005    A gyűjteményi terv. Múzeumi Közlemények, különszám. 45-47.

Meijer, Léontine – Peter van Mensch, 2012    A szaktudományos felügyelettől az együttalkotásig. In: Múzeumelmélet. A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig. (Szerk. Palkó Gábor) Petőfi Irodalmi Múzeum – Ráció Kiadó, Budapest, 97-126.

Nagyné Batári Zsuzsanna, 2014    Tájegység születik. Szabadtéri kiállítások rendezésének kérdései az Észak-magyarországi falu tájegység esettanulmánya alapján. Szentendre, DVD.

Segédlet múzeumi gyűjteményi terv készítéséhez, 2000    Budapest

Szarvas Zsuzsa, 2013    Vágyak és választások. Stratégia és gyakorlat a Néprajzi Múzeum gyűjteményeinek gyarapításában. Néprajzi Értesítő 2012. 9-22.

Közzé tette: Kuti Klára | 2017. 04. 28. 08:42

Hozzászólás írása

Az email-címed nem kerül nyilvánosságra.
A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező!

Hozzászólások

No comments yet.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás