A baba MÉ unokája, TZs tulajdonában van. Emlék, mert a nagyanyja varrta rá a ruhát, még pedig olyan viseletbe öltöztette a babát, amilyent ő viselt nagylány korában. Így emlékezett vissza rá: A nagymama nekem szent. Mindent őrzök a lelkemben, amit ő mesélt, ahogyan cselekedett. Nagyon szeretette a szépet, az igazit, ami szép és minőséges. Nálunk a Burda divatújság a hatvanas évektől járt. A Forum üzleteiben lehetett kapni. Nagyanyának gazdag lelki világa volt. Sokszor hangsúlyozta, mi nem vagyunk svábok, mi németek vagyunk. Imádkozni tanított bennünket németül, mert mi együtt laktunk és esténként így köszöntünk el egymástól: Gute Nacht, mein lieber Jesus! Én sokszor együtt aludtam a nagymamámmal, mert ő félt. Éjszaka félt. A teríték is élénken él az emlékeimben. Minden vasárnap keményített abrosz volt az asztalon.

Az ágyneműt is keményítette és minden unokájának a párnába belehímezte unokája nevét. A szekrényében példás rend volt. Nagyanyám sokat utazott az édesapjához a közeli városba. Az én emlékeimben is ott él a város szépsége, ahogy mesélt róla. Münchenbe is elutaztunk a rokonokhoz. Öt éves voltam. Egyik testvérének cipős boltja volt, a másiknak önkiszolgáló boltja volt. Münchenben vett nekem egy csodaszép, mózeskosaras, elemmel működő babát. Ami a nagyanyánál igazán fontos volt, az a vallás. Nála mindenekfelett állt a vallás, a hite. Minden búcsúba elzarándokolt: Tekia, Doroszló. Amikor már nem tudott hosszabb utakra menni, megkért valakit, hozzon neki valami kis szentelményt a búcsúból: olvasót, szentelt vizet, keresztet, szentképet. Így szerette érezni, tudomásul venni, hogy részese a búcsúnak. Az imakönyveket nagyon szerette. A szentképeket az imakönyvébe helyezte, pontosan tudta, melyik honnan származik. Vallását rendületlenül gyakorolta. Minden vasárnap eljárt a templomba, s fontos volt számára, hogy az unokái is gyakorolják hitüket. Ő olyan volt, aki igazából hitt. A kegytárgyak közül minden unokájának vett olvasót. A dédnagymama imakönyvét is őrzi a család, borítója bőrből készült, s bele van nyomva (nyomással) a neve.

MÉ 1919-ben Szentfülöpön (szerbül Bački Gračac, németül Filipsdorf vagy Filipowa) a Nyugat-Bácskában született. Édesanyja szintén szentfülöpi születésű. Édesapja kőműves volt a faluban. Többen voltak testvérek, és É az egyedüli leány a családban. A család viszonylagos jómódban élt, de őt, mint abban az időben minden lányt, mégis elküldték szolgálni. Egy gazdag német családhoz került, ahol a gyerekekre vigyázott. Sokat olvasott, tájékozott volt a világ dolgaiban. Később elkerült Zomborba az apácákhoz tanulni, ahol sokféle kézimunkát ismert meg. Itt tanult meg selyemre selyemmel varrni. Felnőtt korában visszakerült Szentfülöpre és a kendergyárban kezdett el dolgozni, ahol megismerkedett későbbi férjével. 1941-ben házasodtak össze, és férje falujába költöztek.

1944 októberében a négy és félezer lakost számláló Szentfülöpről csak kevesen menekültek az oroszok elől visszavonuló magyar és német csapatokkal. Bűntelennek és ártatlannak hitték magukat. Tévedtek. A partizánok nem méltányolták a szentfülöpiek szülőföldjükhöz való hűségét. Annak örültek volna, ha minden szentfülöpi elmenekül, hátrahagyva ingó és ingatlan vagyonát a szerbeknek. Miután ez nem így történt, a partizánok 1944. november 21-én a faluból összeszedtek 243 16–60 év közötti férfit, és a közeli erdőben meggyilkolták őket. MÉ két testvére kijutott Németországba, de voltak, akik odavesztek a háborúban.

MÉ szüleit a háború után a gákovói táborba hurcolták. Borzalmasan viszonyultak hozzájuk, még a nagykabátjukat is levették róluk. Anyja a gákovói táborban vesztette életét. Apja, mivel kiváló kőműves volt – az akkori hatalom – kivette a gákovói táborból és „használták”. 1969-ben kivándorolt Németországba. (TZs emlékeit lejegyezte SzA)