Az ágyneműt is keményítette és minden unokájának a párnába belehímezte unokája nevét. A szekrényében példás rend volt. Nagyanyám sokat utazott az édesapjához a közeli városba. Az én emlékeimben is ott él a város szépsége, ahogy mesélt róla. Münchenbe is elutaztunk a rokonokhoz. Öt éves voltam. Egyik testvérének cipős boltja volt, a másiknak önkiszolgáló boltja volt. Münchenben vett nekem egy csodaszép, mózeskosaras, elemmel működő babát. Ami a nagyanyánál igazán fontos volt, az a vallás. Nála mindenekfelett állt a vallás, a hite. Minden búcsúba elzarándokolt: Tekia, Doroszló. Amikor már nem tudott hosszabb utakra menni, megkért valakit, hozzon neki valami kis szentelményt a búcsúból: olvasót, szentelt vizet, keresztet, szentképet. Így szerette érezni, tudomásul venni, hogy részese a búcsúnak. Az imakönyveket nagyon szerette. A szentképeket az imakönyvébe helyezte, pontosan tudta, melyik honnan származik. Vallását rendületlenül gyakorolta. Minden vasárnap eljárt a templomba, s fontos volt számára, hogy az unokái is gyakorolják hitüket. Ő olyan volt, aki igazából hitt. A kegytárgyak közül minden unokájának vett olvasót. A dédnagymama imakönyvét is őrzi a család, borítója bőrből készült, s bele van nyomva (nyomással) a neve.
MÉ 1919-ben Szentfülöpön (szerbül Bački Gračac, németül Filipsdorf vagy Filipowa) a Nyugat-Bácskában született. Édesanyja szintén szentfülöpi születésű. Édesapja kőműves volt a faluban. Többen voltak testvérek, és É az egyedüli leány a családban. A család viszonylagos jómódban élt, de őt, mint abban az időben minden lányt, mégis elküldték szolgálni. Egy gazdag német családhoz került, ahol a gyerekekre vigyázott. Sokat olvasott, tájékozott volt a világ dolgaiban. Később elkerült Zomborba az apácákhoz tanulni, ahol sokféle kézimunkát ismert meg. Itt tanult meg selyemre selyemmel varrni. Felnőtt korában visszakerült Szentfülöpre és a kendergyárban kezdett el dolgozni, ahol megismerkedett későbbi férjével. 1941-ben házasodtak össze, és férje falujába költöztek.
1944 októberében a négy és félezer lakost számláló Szentfülöpről csak kevesen menekültek az oroszok elől visszavonuló magyar és német csapatokkal. Bűntelennek és ártatlannak hitték magukat. Tévedtek. A partizánok nem méltányolták a szentfülöpiek szülőföldjükhöz való hűségét. Annak örültek volna, ha minden szentfülöpi elmenekül, hátrahagyva ingó és ingatlan vagyonát a szerbeknek. Miután ez nem így történt, a partizánok 1944. november 21-én a faluból összeszedtek 243 16–60 év közötti férfit, és a közeli erdőben meggyilkolták őket. MÉ két testvére kijutott Németországba, de voltak, akik odavesztek a háborúban.
MÉ szüleit a háború után a gákovói táborba hurcolták. Borzalmasan viszonyultak hozzájuk, még a nagykabátjukat is levették róluk. Anyja a gákovói táborban vesztette életét. Apja, mivel kiváló kőműves volt – az akkori hatalom – kivette a gákovói táborból és „használták”. 1969-ben kivándorolt Németországba. (TZs emlékeit lejegyezte SzA)