egy német katona sírja

Nagyapám az I. világháborúban megjárta az olasz frontot, harcolt a muszkák ellen is. Túlélte. Egy sebesülés tarkította az életét, nehogy az unalmas legyen és elfeledje azt a sok kínt, vesződést, szenvedést, éhezést, honvágyat, rettegést. Tette, amit parancsoltak. Egy alkalommal a csapatához vezényeltek egy híradós magyarországi sváb katonát. Paraszt gyerek volt, ahogy Nagyapám is. Civilben közös volt a sorsuk. Mindketten visszatértek az eke szarvához a háború után. A következő háborúban nagyapám fiát, Sándort és sváb katonatársa fiát, Josefet összekapcsolta egy harci feladat. Josefet kilőtték, meghalt. Mivel Sándor falujához közel történt a tragédia, hazavitte a német katonát. Mivel már közel volt az orosz front, a besúgó meg egyre több, Nagyapám és Apám nagy titokban a régi temetőben temették el Josefet. Fejfáját beletemették a sírhantba. (DI)

[A sváb családot a háború után kitelepítették. Az 1960-as években a Vörös Kereszten keresztül kaptak hírt meghalt fiúk sírjának helyéről. Josef apja felkereste a települést, találkozott első világháborús katonatársával, aki a fiát eltemette, és aztán halálakor maga is oda temetkezett fia mellé. A Második Világháború, az azt követő hatalmas népességmozgás, és a diktatúrák milliónyi embertől vették el azt az elévülhetetlen jogot, hogy halálukban hazájuk földjében nyughassanak. Vannak, akik haza akarnak térni meghalni, vannak, akik ott lelnek hazára, ahol szeretteik nyugszanak. Vannak, akiknek elég tudni, hogy szerettüket valahol idegenben, de tisztességgel eltemették. (NNM)]

egy német katona sírja
Üzenet a Monarchiábólsváb parasztház

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás