Dédnagyapám, Johann Bach (1904 – 1943) tehetős ember volt, aki feleségével együtt saját házat épített Vértestolnán. Az építkezés során (1935-1940) mindent feljegyzett: azt, hogy mennyibe került a tégla, vagy hogy kik voltak a segítők. Dédnagyapám sajnos csak rövid ideig örülhetett a háznak, mert már küszöbön állt a Második Világháború. Be kellett vonulnia és rögtön a frontra került. A család 1943-ban látta őt utoljára, valahol Oroszországban esett el. Dédnagyanyám két kicsi gyerekkel maradt egyedül. El kellett hagynia a házát, ahová egy apci családot telepítettek, és ő maga másik öt-hat családdal szorongott egy rozoga épületben.
Sok évvel később, 1967-ben már a nagyszüleim kapták a hírt, hogy az a család, aki a szülői házban élt, el akarja adni a házat.

Nagyszüleim visszavásárolták a házat. Persze rájuk maradt, hogy a hatalmas házat felújítsák. Amikor az egyik régi oszlopot elbontották, előkerült egy befőttesüveg, amiben egy papír volt dédapám keze írásával. Nagy meglepetés volt ez, hisz erről senki nem tudott. Az írás az egész család számára nagyon sokat jelent: kincs a múltból. Dédnagyapám jó ember volt, jó szívű apa, telve felelősségtudattal és szeretettel. Hosszú ideig egy könyv lapjai között őriztük a levelet, és mindig nagy tiszteletben tartottuk. Édesapám lamináltatta, és így most teljes épségben kézbe vehető és megnézhető. (Bach Dorottya, ford. NNM)