A munkakeresők elsősorban az otthoni jövedelmek, lehetőségek hiánya miatt indulnak el, és készek arra, hogy a befogadó országban az itthonihoz képest magasabb bérért dolgozzanak. A befogadó országban szerzett jövedelmet eleinte az otthoni helyzet, megbecsültség vagy jövőkép javítására fordítják. Mivel a bevándorló nem feltétlenül akar a befogadó ország társadalmában pozíciót szerezni, elfogadja a kevésbé elismert munkaköröket is. Egyes munkaköröket tipikusan a bevándorlók fogadnak el, ezért ezek a munkák a befogadó társadalomban egyes csoportok jellemzésére szolgálnak.

Ez tartósan fenntartja a migrációt, hisz valakinek el kell végezni a bevándorló-munkát. A szakképzett, magasan iskolázott munkaerő vándorlására más szabályok vonatkoznak, amennyiben ez a szaktudás nemzetközi szinten átültethető, és a nyelvi, kulturális határok ezt nem gátolják.

Magyarországon a 19. század második felétől a 20. század derekáig általánosan ismert volt, hogy azokról a területekről, ahol a mezőgazdasági termelés — a föld szűke miatt — nem biztosíthatta egy háztartás megélhetését, egyes családtagok szezonális munkára jártak el az ország más területeire. Ilyen volt, amikor a hegyvidéki területek lakói az alföldekre jártak aratni. Ilyen volt, amikor az ármentesítések vagy a nagy vasútépítések idején kubikosok jártak a munka után. Vagy ilyen volt az intenzív kézi munkaerőt igénylő kapásnövények művelésére vállalkozó summások munkája. A 19. századtól a közelmúltig tartós folyamat volt a mezőgazdaságból az iparba, a faluról a városban irányuló elvándorlás.